Pár hónapja a Gamestar online (remélem nem baj h kiírtam a nevet) hírdetést adott fel, miszerint szerkesztőket keres, az induló minisite-jaira, jelentkeztem majd bekerültem a "kézikonzolok" rovatba, ahol kedvenc platformunkkal a psp-vel fogok foglalkozni. Nagyon sok ilyen minisite fog indulni mostanában ami nem egyenlő ismétlem NEM EGYENLŐ a bárki álltal indítható fansite-al Eskin elmondása szerint. Ha minden igaz külön helyet fogunk kapni, illetve teljesen elkülönülünk a sima fansite-októl (blogoktól) bár eddig ennek semmi látványa nem tűnt fel.(ha még sem lesz ez így akkor nagyon átverve fogom érezni magam hiszen MI bekerültünk illetve kiválogattak minket a többiek meg csak rányomtak a fansite-ot akarok gombra)
Tehát a lényeg h ezentúl itt fogok publikálni szerkesztő társammal ^^ Remélem helyt fogok tudni állni szorítsatok^^
Halottatok már a Gyurmarciról? Ez a gyurma és a marcipán keveréke, voltaképp egy formázható marcipán.Anyumék voltak nem rég egy marcipán múzeumban, és hoztak nekem egy ilyen csomagot.Soha nem voltam jó gyurmából sem origamiból..pedig jó a kézügyességem érdekes..Nah tehát alkottam!:D És íme a nyereményjáték!!
Aki kitalálja mit ábrázolnak a képek, azoknak fizetek egy fagyit, ha személyesen találkozunk!
nagyobb képekért kattintsatok rájuk ;)
Nos lehet találgatni, a játék két napig fog tartani^^.Mindenki csak egyszer találgathat, ha van vmi ötleted írd ide HSZ-ben:) Sok szerencsét mindenkinek!!
Nem tudom ti hogy vagytok vele, személy szerint én imádom a törésteszt bábukat, illetve a velük végzett kísérleteket. Fellelhető pár játék ahol ilyen bábukat kell szanaszéjjel szadizni,lelökni egy 10fokos lépcső tetejéről, autók elé dobálni, viszont van egy játék ami bekapja a verekedős játékokat, jól megrágja, majd kiköpi azt.
Nem is húzom az időt lessétek meg a trailert h jól a bugyiba pisiljetek aztán majd megaszondom mit is láttatok:)
Amint látjátok ez egy verekedős játék amiben pálcika emberek küzdenek egymás ellen és iszonyat brutális mozdulatokat lehet végre hajtani. Az érdesség h nincsen egyetlen előre programozott mozgás sem, nekünk kell megalkotni minden egyes mozdulatot. Hogyan is néz ki ez ingame? Körökre van osztva a harc, kapunk X időt (beállítás kérdése) amennyi idő alatt eldönthetjük h milyen mozgást végzünk, aztán nyomunk egy space-t és meg is mozdultunk, majd újból ez. Miután lejárt az idő megleshetjük a harcot egyben 3D-s videóként. Irányítás: A hajlatokra kattintva tudjuk állítani h mit is végezzen az emberünk, pl a könyökre kattintva eldönthetjük h behúzza, kinyújtsa, elernyessze esetleg befeszítse-e az alkarját. Grafika: Nagyon igényesen van kidolgozva így a 3.6os verzióban, teljesen egyénire szabható a scriptek segítségével és eléggé jól skálázható a dolog, tehát a gyengébb pc-sek is tudnak játszani.:) Nagyon moddingolható a dolog, rengetek féle mod, pálya létezik, jelenleg kb 600féle mod elérhető.
Kaptunk egy nagyon jól kialakított Multiplayer funkciót is ahol fejlődhetünk illetve testreszabhatjuk bábunkat.:)
Nos nem olyan bemuti lett amilyenre terveztem egyszerűen most nincs hangulatom írni de sztem a lényeget mki levágta:D Letölteni itt tudjátok. Akinek megtetszik a gém az vegyen fel msn-re azt nyomunk multit jó lenne egy kis magyar közösség Ide jöhetnek a a kérdések észrevételek, összenedveített bugyik fényképe:D Ha tetszik nektek a dolog és van rá igény akkor lesz több bejegyzés is, taktikákról, mozdulatokról, modokról és egyéb dolgokról. Chou has gone offline.
Igen-igen jól látjátok ez egy bejegyzés arról h hétfőn új bejegyzés fog születni!:) Lehet várakozni, lehet össze nedvesíteni a bugyikat, lehet találgatni mi is lesz a bejegyzés tartalma
Nos eljött a várva várt poszt amiből megtudhatjátok h csinálhattok fincsi sütit pár perc alatt..Sütit mindenki szereti viszont készíteni már kevesebben. Mikrós süti lényege h a lehető legkevesebb macerával, a legkevesebb időráfordítással vmi nagyon fincsit alkossunk:) Nos a szükséges hozzávalók: (system requirements xD) 4 evőkanál liszt 1 teáskanál sűtőpor 2 evőkanál kakaópor (minnél többet teszünk bele annál édesebb..nyami:P viszont akkor a cukor adagot is növelni kell!) 4 evőkanál cukor (ha nem emeljük a kakaót) 1tojás 3 evőkanál olaj 3 evőkanál tej (ha a tejből vagy olajból kicsit többet raksz nem fog olyan gyorsan megkeményedni és puhább marad)
Elkészítés: ezt mind egy tálkában összekeverni, és bedobni a mikróba.
Mikrózási idő (casting time:D) 3perc.
Voálá! Készen is vagyunk, az alakja elég fura, bár az legyen a legkevesebb, ha tömegben vagyunk akkor felvagdosva tálaljuk ha csak egyedül akkor kerítünk egy villát és azzal fogyasztjuk^^.. Ízlés szerint lehet bele tenni gyümölcsöt v bármi olyat amit lávolunk.:)
A recept NEM az én találmányom Michiyo-é az érdem, én csak publikálom.:) Köszi szívem!:)
Egy receptet szeretnék megmutatni, ami egy igazi gémer csemege elkészítési módját tartalmazza. Ez nem más mint a Fekete Csoda! Az elkészítési módot még álltalános iskolában tanultam az akkori legjobb barátomtól. H miért gémer csemege? Mert kb 2,5perc alatt elkészíthető, fogyasztható minden platform mellet! Legyen az egy raid Azeroth mezőin, v fegyvercsata a WWII-ben, esetleg egy adhoc party Dynasty birodalomért. Nem kell hozzá sok minden, tej, kakaó, cukor, pohár, és mikró.Pontos értéket nem tudok mondani mivel soha nem mértem le:D Én egy félliteres porcelán kupában szoktam készíteni, amit kb 3/4ig megtöltök kakaóval, majd rá cukor, mki annyit amennyire édesre szeretné, eztán hozzá adjuk a tejet miközben kevergetjük.A kevergetés azért fontos mert közben a tej felszívja az alkotó elemeket (kakaó,tej) így több helyünk lesz.Mikor úgy gondoljuk h kellő mennyiség került bele minden alapanyagból bedobjuk a mikróba, és addig hagyjuk melegedni amíg az ital felszíne nem kezd bugyogni.Első alkalommal érdemes odanyomni a pofikát a mikró ablakra h lássuk mikor történik be a változás, később már tudni fogjuk mennyi idő szükséges neki. (nálam 750w-s mikro esetén 2perc)
Kiskanállal (v joghutossal) "tálaljuk" ami annyit tesz h bevisszük a gép elé és lassan iszogatni kezdjük. Én filmezés közben is szoktam iszogatni akkor vhogy jó érzés tartogatni és kevergetni, lassan kortyolgatni:) Ajánlatos néha belekanalazni is, mivel hiába folyékony az aljára leülhet a cukor ami nagyon finoooom:)
Nos ennyi lenne a dolog, lehet már ismertétek hiszen nem olyan nagy találmány. Jó iszogatást! (ui.: azt azért megjegyezném h senkinek nem ajánlom h egyszerre lehúzza mert ahhoz szerintem nagyon tömény:)
Nos regeltem a FF XIV bétára, remélem kiválasztanak, picit csaliztam mert erősebb gépet adtam meg mint amim van , sőt bejelöltem minden FF fan cuccost :D Szurkoljatok gyerekek, ha bejutok minden nap kapjátok a híreket^^
Mint sokan tudjátok Tekken mániás vagyok, a 6 bejövetelével meg tökéletes Alisa fan..*Alisaaa^_^* Nem rég újra kezdtem a mentésemet mert elég ratyi statom volt..385győzelem és már 50+ vereség...nem tetszett:S
Új mentés új ruci..az új Alisam vmi fantasztikus lett szerintem..szerelmes vagyok *.*..
Alisa az öltözőfülkében.
Now i must terminate you.
Alisa nyert^^
Why am I so powerful?
Wáá már csak a képek konvertálása és feltöltése sokkos állapotot váltott ki nálam O.o.. Nektek mi a véleményetek? Nektek is tetszik ugyeee?!..Szerinteek milyen végzettség kell h bekerüljek a Bosconovitch művekhez Alisa mellé?:D
Nos igen , belekezdtem egy újabb modellbe mikor még az [Un]Holy sincs kész..de ezt legalább befejeztem:D [Un]Holy-hoz meg nincs ötletem:S.. A választott fegyver az S4 League nevű mmotps-ből van és eléggé egyszerű formával rendelkezik csak unatkozásképp választottam ezt..várom h vissza igazoljon ESL h végre mehessek versenyekre:D Két nagy felbontású kép:(2000*1315)
A feltöltéssel vmiért romlott a minőség:S
És végül egy videó ahol mozog is a dolog..vagyis inkább csak a kamera:D
[yt=width="425",height="344"]u4fsVTrwyCA[/yt]
Eléggé low poly de a játékban is hasonló tehát nem cifrázhattam túl.:) Kinek mi a véleménye, kíváncsian várom:)
Sokat gondolkodtam milyen módszerrel lehetne egy kis előnyre szert tennünk feltöltéskor.Végülis arra jutottam h az emberi tényezőn kívül csak a gépünk szab határokat.A felső kategóriás gépre ez ugyan annyira nem vonatkozik v a szuper gyors irodai pc-kre.Tehát két részre bontottam dolgokat, az emberi tényező és a hardware tényező.
Kezdjük az emberi tényezővel.Mire kell oda figyelni? A következő feltöltésnek tudjuk az idejét, legalább is azok akik vásároltak jegyet az első 3hullám valamelyikére. Az időpont nem meglepő módon hajnalra esett.Mit tehetünk h fent legyünk akkor? Jó ötletnek tűnhet h egész éjjel fent legyünk és kávékat energia italokat tömjünk magunkba de a hajnali 2-3 illetve 4-5 óra eléggé későn van már, (v korán:D) és bizony romolhat a reakció időnk.Másik lehetőség h feltöltés előtt felkelünk 10percel és kialudva nézünk a feladat elébe.Viszont ilyenkor meg eléggé kómás tud lenni az ember:D Az arany középút működhet úgy gondolom.Inkább aludjuk ki magunkat délután ha megtehetjük és keljünk fel a feltöltés előtt egy órával nyomjunk be vmi zenét amitől felpörgünk esetleg fussunk pár kört:D
Hardware: Lássuk csak végülis csak internetezésről van szó tehát nem kell ide egy high-end gémer atomerőmű, inkább egy gyors internet kapcsolat.Azonban mivel másodperceken múlhat a dolog jobb felkészülni úgy gondolom. Nem is erős hanem inkább gyors gép kell. Feltöltés elött picit hagyuk pihenni a gépet fölleg ha egész nap nyúztuk szegénykét, ne legyen bekapcsolva semmilyen [moderálva] kliens és ne töltsünk le semmit, ha lehet inkább tv-t hallgassunk esetleg más zene eszközt mint youtubot. Kapcsoljunk ki minden felesleges programot, ami lassíthaja gépünket.Erre van egy jópofa program amit Game Boosternek hívnak eredetileg arra találták ki h kikapcsoljon minden felesleges ramm zabáló progit h a gém gyorsabban tudjon futni.Úgy gondolom ezt itt is használhatjuk.Innen tudjátok letölteni. Működése nem nagy cucc csak rákell kattintani h GAME MODE és ő kikapcsol minden feles dolgot..óra frissítése, sugó stb..Ezzel akár 100mb-ket is felszabadíthatunk, ami lássuk be nem olyan rossz, ha vmit nem szeretnénk kikapcsolni amit a GB úgy gondol h feles akkor szerkeszthetjük is a felhozatalt. Talán még az is segíthet h ha a böngészőnk előzményeit törljük, illetve ha vannak a fölös kiegészítőket ideiglenesen kikapcsoljuk.
Ezekkel a módszerekkel igaz nem sok időt nyerünk viszont mint mondtam másodperceken áll avagy bukik a dolog:)Remélem tudtam segíteni és mindenkinek sok szerencsét kívánok!:)
Chou has gone offline.
Update: Lien szerint még az is jó dolog lehet ha lassan gépeltek h bemásolva adjátok meg az adatokat mikor megnyílik a bolt.Nem hülyeség..:)
Nekem még eszembe jutott h Ctlr+f is hasznos lehet.megnyíitjátok beírájátok ami kell pl nekem PSP beírom h PSP és egyből ráugrik a psp-re és csak venni kell nem pedig keresgélni:)
Első sorban figyelmeztetni szeretnék mindenkit h az ázsiai zene ipar igencsak eltér a miénktől de még az amcsik sem hasonlítanak rá.Tehát aki úgy érzi h nem eléggé felkészült v nem eléggé nyitóképes új dolgok megismerésére az ne olvassa tovább a cikket.Próbálok szubjektív lenni de tudat alatt egészen biztosan hajlani fogok az általam kedvelt bandák felé ezért előre is bocsi de nem tudok vele mit tenni:D
Először tisztázzuk h miről is beszélünk. Visual-kei: Egyértelműen a japán zene ipar legfurcsább képződménye, ami nem is igazán zenei irányzat hanem egy egész szubkultúra mely a zenén kívül nagy hangsúlyt fektet a kinézetre is.(ami ha ránézünk a névre VISUAL akkor nem is annyira meglepő.) Gyakran megesik h ránézünk egy előadóra és az az érzés fog el minket h "aztaa milyen űberbrutál csaj *.* " aztán elkezdjük fanolni a suliba mire jön vki és a képünkbe vágja h Ő bizony pasi ;) Ilyen pl az Ancafe ex gitárosa Bou:) Nem egyedi ez a jelenség az avatatlan szem képes csalódni de ha nem vágjuk rá h "fujj má [moderálva]" akkor egy idő után már egy nagyon homályos képről is félálomban megtudjuk mondani h ki meik nemhez tartózik De most nem is ez a lényeg hanem h mutassak nektek pár zenét.
A legismertebb Jrock banda úgy gondolom a The Gazette, tőlük "Filth in the beauty"-t varázsoltam ide nektek, mert ez a személyes kedvenc szám tőlük meg mert mért ne..:D
Ruki haja vmi isteni:D (az énekes)
Legtöbben vmi anime opening illetve engindjeként ismerjük meg a japán zenei világot. Látom a sok narutos topicban h van egy pár narutos emberke az oldalon, abban is biztos vagyok h jó páran tudnának dúdolni egy egy openinget, azt viszont kevesebben h kiknek is köszönhetjük a dallamokat. Személyes kedvenc Naruto openingem a "fighting dreamers" azaz a Flow-go!
Maradjunk az animék vizén de váltsunk stílust.Aki ismeri a Death note c. animét annak ismerős lehet a következő szám. A Maximum the hormone egy Nu metal banda tehát aki nem szereti a durva zenei dolgokat az ugorjon tovább:) (nu metal: Heavy metál ami tartalmaz hip-hop, funk és grung tartalmakat) Nem is igazán tartozik a Jrock bandák közé de azért úgy gondoltam említésre méltó mivel Hachi?ji-ból származik a banda és keleti dallamokra van kihegyezve a cucc nem pedig a jrock-jpopra:)
Kedvenc animém endingje igen csak elhíresült ami nem más mint az Ichigo 100% (Strawberry 100% és igen "csaj" anime) A slágert nagyon sokan feldolgozták számtalan cosplay versenyen táncoltak rá a para-para esték elmaradhatatlan kelléke;) Az előadót nagy szégyen de nem tudom h kicsoda...:S:$..A világ csak Ike Ike néven ismeri a dolgot ami nem jelent mást mint "sexy sexy" ;)
Ha már elérkeztünk a Jpop világába akkor jöhet a Perfume. Itt is figyelmeztetni kell a kedves olvasókat amennyiben nagyon kemény zene orientált kerülje a következő PV-t. Szerintem a Chocolate disco c. szám eszméletlen aranyos dallamos ritmusos táncikálható szám 3 iszonyat cuki lánnyal..kell ennél több?:)
Az említett An Cafe-nek avagy Antic Cafe-nek is elég nagy rajongó tábora van kis hazánkba tehát őt is bemutatom nektek.Megvallom én nem nagyon szeretem őket, ezért nem is tudom melyik számuk a legjobb így a youtube ancafe-re beírt első reakcióját linkelem nektek:)
Ha jól rémlik a köv előadó októberben v novemberben tett látogatást M.o-n és hatalmas koncertet zavart le. Miyavi zenéjéről megint csak nem tudok sok mindent csak annyit h Ő is eléggé híres egyén...
Végére hagytam az Orange Range-t akiket a HanaKimi c dorama kapcsán ismertem meg, (Hanazakari no Kimitachi-e, Ikemen paradise) ami egy hatalmas alkotás O.o (itt megjegyezném off-olva saját bejegyzésem h Ikuta Toma a világ legnagyobb színésze a szemembe O.o ) Orange Range sem az a kimondott Visual kei csapat amint azt látni fogjátok de nagyon vidám slágerei vannak
Ennyi lett volna mert most így nem jut eszembe senki akit még ide sorolhatnék (pedig 2perc múlva egészen biztosan beugrik h "a b*dös életbe őt is mindenképp belekell tenni" ez esetben szerkesztek majd ;) Végülis nem lett sok tipikusan visual kei banda, ami nem is baj mert nem azt szeretném bemutatni hiszen ezeregy millió oldal foglalkozik vele.Még annyit fűznék hozzá h nem annyira rendbontó egynéhány (jópár száz:D) visual-os csapat külseje hiszen gondoljunk csak bele Guns n roses, cica nadrág hatalmas paróka meg a satöbbi:S (elnézést minden GNR rajongótól)
Nem hiszem h lenne bárki is aki eljutott a végéig de azoknak egy kis meglepetés;) Német/Japán hibrid;)
Hmm igen elérkeztem ide is..Zenei is topic...hova tudok még ereszkedni?:D Végülis mind1 is akkor is vannak számok amik már lehet nem maiak viszont mkinek ismerni kell Őket úgy gondolom.Nem kell naponta hallgatni, sőt még szeretni sem de azért illik tudni ezt-azt a zenei világban;)
Nos akkor kezdjük is!
Elsőként az 1992-ben alakult "alternatív punk rock" csapat nótája (Úr isten akkor voltam 1 éves..:D) Aki látta a "Gamer" c filmet annak ismerős lehet a maki jelmezes srácok muzsikája;)
Jackót lehet szeretni, utálni, pedónak tartani viszont szemen kívül tartani biztos nem.A tavaly elhunyt énekes (színész üzletember producer táncos stb stb stb) "Smooth Criminal" c. 1988as számát választottam. (nekem ez tetszik talán a legjobban tőle..igaz a többi hidegen hagy:D)
A következő emberként szinte biztosan mindenki hallotta már, nem tudom elképzelni h lenne valaki aki nem.A mai napig dolgozzák fel a zenéit v teszik youtube-s videók alá. (állt gameplay alá v music videók alá..) Ha azt mondom h Stanley Kirk Burrell 1962 akkor beugrik valakinek bármi is?:) Sejtettem:D És ha azt mondom U Can't Touch This?:D Nah? Ugye ugye nem másról van szó mint MC Hammer-ről aki 1986ban kezdte az ipart díjait ha akarnám sem tudnám felsorolni mert annyi van ><
Következzék kis stílus váltás az elektronikus zene világába a Bomfunk fiukkal.Az 1997 óta electró hip-hop-ot nyomó srácoktól a Freestyler-t hoztam el nektek mert úgy gondolom ezt ismerik a legtöbben. (akinek ez bejön azoknak ajánlani tudom még a következőket: "Uprocking Beats (CD Single)" 1998 Super Electric 2001 "Turn It Up" (feat. Anna Nordell Radio Promo) 2005 és az Accelator ) Elsőnek én a Firebugs nevű playstation 1-es játékban hallottam őket 2002ben. (kerestem videót de nincs semmi értelmes youtubon:S )
Végére hagytam a magyar rockcsapatot akik megalkották a világ első repüli képés bálnáját. Republic 1990. febr 23óta remegteti dobhártyánkat nem kis sikerrel.
Nos ennyi lett volna, a teljesség igénye nélkül hiszen nagyon sok mindenki hiányzik viszont így is elég hosszú lett már a cucc:S
Nektek mi a véleményetek, ki ismerte a számokat ki szereti őket stb?:) (igen igen komment éhes vok nah..:$ ) Legközelebb a keleti világ zenéjébe nyerhettek bepillantást;)
Nos hát öm izé:D Ez egy multifunkcionális bejegyzés lesz mely kiszolgálja a zene utáni vágyunkat,kis kúltúrálódás a doramák világába, eloszlatja a nevem gerjesztette téveszméket, és legendákat.(XD ><" ).nem utolsó sorban meg töltelék bejegyzés h itt is legyen már vmi:D
Tehát Chounanren igazából Chou nan ren ami magyarul körül bellül "szemétládát" jelent :D Miért is ezt a nevet választottam? Mikor reggeltem nagyon sokat hallgattam Huang Yida - Chou nan ren c. számát és mert a Csööpi foglalt volt..Meik ***** lopta el a nickem?! *hatalmas démoni aura veszi körü, szemei lángban égnekl*(a mai napig gyakran végigpörög a youtubomon mint pl most:D )
A szám nagyjából arról szól h az van a palink aki nagyon szemét a lányokkal, akik nem nagyon tudnak mit tenni a vonzerejétől, aztán 3.15secen keresztül részletezi ezt pontosabban, ami ha jobban belegondolunk vhol igaz a mai átlag lányokra :/. (nekem szerencsém van az én Michiyommal <3 )
Találtam hozzá nektek magyar sub-ot Köszönet Byakuya :)
A muzsikát először a Devil Beside you c. dorama openingjébe hallottam.
Bővebben a doramáról.
Egy ügyetlen lányról szól ki a szerelmes levelét véletlen egy másik srácnak adja oda aki a suli legkeményebb arca, s mint kiderül az igazgató fia így nem kerülhet bajba..A fiú a "rabszolgájává" teszi a lányt h titokban maradjon a kis affér.Innentől már el lehet képzelni h nagyon nem maradhat a dolog könnyesre nevetett szemek nélkül.(ez a rabszolgaság nem ugyan az mint az európai rabszolgaság..inkább olyan mintha a kutyája lenne..ami akár jó dolog is lehet) Végül egymásba szeretnek tirip tirip ami ilyenkor kell, nem akarok spoilerezni hátha vki kedvet érez h megtekintse.Megéri ;) Talán még annyit h nagyon irigylem Ahmon-t (a srác) h mindenkit szanaszéjjel verhet aki csak rápillant a lányra..milyen jó lenne ez a valóságban is...:D
Nah azt hiszem mindenkinek minden világos és senki nem gyárt össze esküvés elméleteket a nevemmel és még értelmesen is töltöttétek el ezt a pár percet;) (azt hiszem..) Baibai
Ígértem modellezést is még az elején.A mai nap eljutottam odáig h elkezdjem az [Un]Holy projectet.A dolog a google sketchup nevű progival készül amiről nem szeretnék sok szót ejteni max annyit h egy ingyenes modeller alkalmazás melyet a google maps-hoz fejlesztettek anno, viszont mára már egy teljes értékű programmá nőtte ki magát amit elismernek, sőt játék fejlesztéshez is használják!
Eléggé kezdőnek érzem magam ebben a témában, hiába volt már számos alkotásom egy sem érte a közepes szintet.
Egy kardot kezdtem el, mely megtestesíti mind a jót mind a rosszat.Készülnek eszközök jó célból melyekkel világot mentenek és készülnek gonosz szándékkal fegyverek melynek semmi más dolga nincs mint pusztítani.Miért ne lehetne meg mind ez egyetlen fegyverben?
[Un]Holy most a lehető legkezdetlegesebb fázisban van ahol a durva modell látható, ebbe nyerhettek most bepillantást.
[Un]Holy elölről.
Holy oldal.
Unholy oldal.
Nos mint látjátok nagyon az elején vagyok de azért várom a véleményeteket javaslatokat:)
Kövess bennünket Twitteren, ugyanis számos hír, rövid információ lát ott napvilágot, ezenkívül rengeteg, csak Twitteresenknek szóló nyereményjátékot hirdetünk!
Legfrissebb hozzászólások
Hozzászólások száma: 19131Ők szóltak hozzá legutóbb: